VTSZ tábor Vámosújfalu 2018. augusztus 06.-09.

2018.08.06. és 2018.08.09. napja között Vámosújfalu települése vendégül látta a VTSZ gyermekvetélkedő harmadik helyezet csapatát. A programokat igyekeztünk úgy összeállítani, hogy a gyerekek jobban megismerhessék a festői szépségű Zemplént és Vámosújfalut.

A tábor első napján a délelőtt érkező gyerekeket elszállásoltuk Vámosújfalu Község Önkormányzat épületében található összkomfortos vendégszobáiban. Egy kis pihenő után vendégeink elmentek fürdőzni egyet a sárospataki Végardóra.  A frissítő pancsolás után a következő úti cél a sátoraljaújhelyi kalandpark volt, ahol mindenki kipróbálhatta a libegőt, bob pályát, tanösvényt valamint a hó fánkot. A nap végére kellemesen elfáradt a csapat, de mindenki lelkesen várta a második napot, ami a történelem és a kultúra jegyében telt.  Kis csapatunk megnézte a sárospataki Rákóczi várat és múzeumot, fagyi szünet után következett a híres református nagy könyvtár valamint sétálás az iskolakertben.  Harmadik nap délelőttjén a Búzavirág alapítvány mutatta be, hogy milyen lehet a gyengén látók és vakok élete. Vendégeink kipróbálhatták a kosárfonás, fazekasság, szövés-festés rejtelmeit is, közös ebéd után a sárazsadányi kaland és kresz parkban gokartozás következett. A nap második felében csatlakozott Vámosújfalu polgármestere Jadlóczki Lajos is, akinek segítségével a gyermekek megismerhették Vámosújfalut valamint közösen megtekintették a helyi református templomot is. Hamar elérkezett a tábor utolsó napja, de indulás előtt még be tudtunk iktatni egy sárospataki városnézést elektromos kisautókkal és egy bodrogi hajókázást is.

Reméljük vendégeink jól érezték magukat Vámosújfaluban, és szeretettel várjuk vissza őket.

There are no comments yet.

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked (*).

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>