A IV. Zempléni Gyermekhorgász Verseny eseményei

2015. május 15-én 4. alkalommal hívtuk meg a környező települések gyermek horgászait Erdőbényére, a csodálatos zempléni hegyek között megbújó Meszesmajor horgásztóra. Ezen alkalommal már nemcsak a megszokott 5 község (Bodrogolaszi, Olaszliszka, Szegilong, Tolcsva, Vámosújfalu), hanem Erdőbénye és Sárospatak is képviseltette magát a közel 50 résztvevőt átkaroló versenyen.


A festői szépségű Meszesmajor horgásztó

Mint minden évben, így most is voltak kisebb változtatások a vetélkedés folyamán, amely három versenyszámból állt: halfogás, célba dobás és horgászismereti totó. Az egyik újítás az volt, hogy a nemes halak 50, a „fehér” halak 5 pontot értek darabonként. Így már meggondolandó volt, hogy érdemes-e nagy halakra vadászni, vagy inkább a pecabot bizonyul-e sikeresebbnek? Azok döntöttek jól, akik ez utóbbi mellett döntöttek, ugyanis több száz naphaltól tisztítottuk meg a horgásztavat. A nyertes 84(!) db-ot fogott ki nem egészen 2 óra alatt.

 

A naphal az egyik legszebb halunk, de -ikra- és ivadékfaló lévén- igencsak nagy károkat tud okozni vizeinkben

A célba dobás során a kis karika dupla pontot ért

A totóban sokan értek el 13+1 találatot

A másik fontos változtatás az előző évekhez képest, hogy az idén a szülők is maximálisan segíthették csemetéiket a horgászat során: csalizhattak, szákolhattak, etethettek, új szereléket köthettek stb. Mindezek talán még inkább elősegíthetik jövőbeli nagy tervünk megvalósulását, miszerint akár egy egész napos családi horgászversennyé nőhesse ki magát az egész vetélkedés. Közös főzéssel, játékos vetélkedőkkel, nagy-nagy beszélgetésekkel, tapasztalatcserékkel. Mindannyian azt szeretnénk, ha a horgászlétszám növekedne kis hazánkban. Ez az utánpótlás nevelése nélkül nem megy…

A szülői segítség mindig jókor jött

Azt hiszem, hogy jó úton járunk, hisz évről évre egyre nagyobb az érdeklődés a versenyünk iránt. S hogy minek köszönhető mindez? A pedagógus kollégáim áldozatos munkáján kívül természetesen a szponzorainknak, akik remek ajándékokkal leptek meg minket az idén is.

A szponzorok jóvoltából minden résztvevő kapott valamilyen ajándékot. S hogy kik voltak a segítőink?A sárospataki Blero55, Hudák András, Kontrás Miklós, Fekete János, Molnár Sándor, Kondrát Balázs, Mahalek Gábor, a Vámosújfaui Önkormányzat, Jadlóczki Lajos, Sándor István, a Haldorádó, a Fisch Kft., az Adventure Fishing. Ez úton is köszönjük valamennyiőjüknek az önzetlen segítséget!!!